Barátság a dzsungelben

Barátság a dzsungelben

  Egy nagyon jó gimnáziumban kezdődik a történet, három lány főszereplésében. A lányokat Julinak; Mártának; Johannának hívták. Johanna most érkezett a gimnáziumba Ausztráliából. A kenguruk és a szörfdeszka birodalmából. Márta 6. osztályos korában került ide. Végül de nem utolsó sorban jött Juli ők 19 évesen költöztek ebbe az országba.

 Az az apró probléma ütötte fel fejét, hogy ezt a helyet sehol nem lehet meg találni, ez egy eldugott sziget az óceán teljes közepén. Csak azok élnek ott, akik el akarnak utazni valahova, de a repülőnek kényszerleszállást kellet végrehajtania. Az a legfurcsább az egészben hogy ez nem csupán egy sziget ez húsz szigetből áll. A lányok soha nem ismerték egymást csak egy különös dolog történt, mind a hárman ugyan abban az időben ugyan arra az órákra jártak. Az egyik a túlélő szakkörön a tanár elveszíti tanítványait az erdőben. Természetesen a három lány is benne van a balhéban. Izgulnak, de nem annyira félnek, mert arra számítanak, hogy ez csak a gimnázium egyik tréfája. De azt tudni kell, hogy akik ott vannak a gimnáziumban, azok azért lehetnek itt, mert nem volt áram elromlott minden elektromos tárgy a repülőn. Ezért a gímiben nem tudták megkeresni őket.

- Te nekem ez nem nagyon tetszik. Lehet, hogy nem próba. - feltételezte aggódóan Juli.

- Ne aggodalmaskodj már annyit! - válaszolta keményen Márta.

   Másnap reggel nem volt ott már senki csak a három lány.

- Úgy néz ki, hogy magunkra maradtunk. - feltételezte Johanna.

Egész nap fát gyűjtöttek, hogy fedelet alkossanak a fejük felé. Este egy különös fekete ruhás ember suhant át a fák között. Rideg tekintetét meglátta Márta.

- Erről egy rémtörténetet is lehetne írni! Biztos, hogy mi nyernénk a Nagy Könyv versenyét - mondta viccnek szánva Márta, de az volt a baj, hogy senki nem nevetett.

- Ez egyáltalán nem vicces! Ez nagy-nagy butaság - háborodott fel Juli, Márta viccén.

  Reggel szinte el is felejtették mi történt az este.

  A bozótból kiugrik egy vaddisznó félelmetes, és igen veszettnek, látszik. A lányoknak az esti tűznek maradványaiból raktak újat, így hát azzal próbálják kiűzni a vadat. Juli nem szembe száll a vaddal, hanem fel akar mászni a legközelebbi fára, de nem tud fára mászni, így hát elbújik az egyik kőfal mögé. De a fal mögött egy óriási gödör lapul és Juli beleesett és elájult. Amikor elüldözték a vaddisznót nem tudták, mit tegyenek, mert nem találták Julit.

- Én nem szoktam aggodalmaskodni, de most ezúttal azt mondom. MI LESZ VELÜNK?- ordított Márta.

- Ne aggódj, csak meg oldjuk. Nem lesz semmi baj. Van a táskádban kötél? - kérdezte Johanna.

- Még a táskám sincs itt – mondta gyászosan Márta.

- Jaj, mikor fogok találkozni az én Jeromoskámmal? - mondta aggódóan Johanna.

- Ne erre gondolj egyelőre, azzal törődj, hogy hogyan találjuk meg Julit! - háborodott fel Mártá.

- Mit csináljunk? - kérdezte Márta elfancsalodott képpel.

Sok keresés után megtalálják Julit a gödörben.

- JULI, JULI! - kiabáltak együtt.

  Nem ébredt fel. Valakinek le kell mennie, és fel kell hozni. Márta leugrott és Johanna, pedig nem látta a kötelet ezért utána kiabálta:

- NE, NE! - üvöltötte Johanna - Hogy jössz majd fel? - kérdezte érdeklődően.

- Kötél! - mutatta fel a kötelet Márta.

  De Johanna nem tudta felhúzni, mert ő az iskolájában sem tudott kötelet mászni és húzni. De eszébe jutott, hogy oda köti a fához, és ő amennyire tudja, húzza. Mártá meg mászik, ahogy bír. Jött egy nagy szél hirtelen, leesett egy kókuszdió, és majdnem eltalálta Mártát. Már a gödör szélét fogta Márta, de leesett még egy kókusz és eltalálta. Most Márta és Juli eszméletlenül fekszenek a gödör mélyén. Johanna annyit állt a napon, hogy már megártott és azt hitte, hogy a gödörben kígyók vannak. Ordított egyet és ő is elájult. Amikor felébredt Juli, azt látta, hogy egy vízesés előtt fekszik az árnyékban. Előlép a fura fickó és elmondja, hogy mi történt.

- Hogy hívnak? - kérdezte érdeklődően Juli.

- Ákos. És téged? - válaszolt eltűnődve.

- Juli - mondta.

  Amint ki mondta felkelt Márta. Mire visszafordult beszélgetni, eltűnt a jóképű fickó. Mert nem akarta, hogy sokan lássák és tudjanak róla. Márta egy szempillantásra látta a fura fickó.

-        Juli, ki volt ez? - kérdezte még mindig tátott szájjal.

-        Á… nem tudom - suttogta szerelem teljesen Juli.

  Mi lehet Johannával még nem ébredt fel. A lányok megijedtek és elkezdtek gyorsan gyógyfüvet gyűjteni, és amire meg fordultak Johanna eltűnt.

-        Biztos Ákos vitte el meggyógyítani - mondta hangosan a gondolatát Juli.

-        Hello Ákos vagyok. Nem akarok tovább bujdosni, veletek tarthatok? Hova tűnt el a harmadik lány? - hadovált Ákos.

-        Várj, nem te vitted el meggyógyítani? - kérdezte meghökkenve Juli.

Kitört a PÁNIK! A kis csapat nem látja sehol, de észrevették a nyomokat és azt követve egy őslakó táborba vezetett. Az őslakok táborban nem találták. Az egyik sátorból kijön egy fura fickó. Amint a sátor lepedője libbent egyet be lehetett látni és meglátják Johannát fekve a földön. Mellette egy asszony amint egy nagy kést emelt fel, de többit nem láttak, mert a lepel már nem libegett. Most nem tudják megmenteni őt.

-        Majd este, mert most túl veszélyes. - Ákos aggodalommal tele, suttogott.

-        Megint fel lebbent a lepel! De nem is megölni akarta, hanem csak a zöldséget szeletelte - mondta kuncogva Márta - Ha… ha… ha!

-        De… de… de úgy nézett ki… ki… ki… - hápogott Ákos.

-        Ne hápogj nem vagy te kacsa. Annak örüljünk, hogy nem az történt, amire először gondoltál - mondta a leghiggadtabb hangján July.

Oda mentek udvariasan és őket elfogták és megkötözték. Mert csak a sebesülteket mentik meg. De Johannát nem csak meggyógyították, hanem istenítették is. Megmutatták a foglyokat Johannának és ő megdöbbenten látta barátait és társait megkötözve.

- Mit csináltatok a barátaimmal? - mondta furcsa nyelven.

(- Mit csináltok a barátaimmal?)

-        Mi volt ez - kérdezték egyszerre.

-        Csitt ha élni akartok! - csitította le őket Johanna.

-        Engedjétek el õket! - parancsolta a népnek, aki felfigyelt Johannára.

(- Engedjétek el őket!)

Elengedték őket, de Johanna nem tudta hogy ki az a fiú ezért őt még nem engedte el. De a lányok elmesélték mi történt, és ő egyből kiengedte Ákost is.

-        Ákos a megmentőnk. - magyarázta Juli.

-        De mért is a meg mentőnk? - kérdezte bosszantóan Johanna.

-        Mert amikor te és Márta a gödörbe estetek akkor én elájultam a tűző napon és Ákos vitt minket árnyékba. - mondta idegesen Juli.

-        Jó, jó már kérdezni sem szabad? - mondta viccnek szánva Johanna.

-        Jó bocs egy kicsit ideges vagyok. - magyarázta Juli furcsa viselkedését.

-        Na igen, ha már szóba jött Mártá akkor most megkérdezem, hol van MÁRTA! - kapta fel a vizet újra Juli.

Most mindenki Mártát kereste még az őslakók is, mert Johanna megkérte őket, és a két lány meg Ákos. Aztán megtalálták, és még megtalálták a gimnáziumot. Most Ákos előtt nagy döntés állt.

,, Na most mit tegyek, ha visszamegyek a gimnáziumba, akkor Julival leszek, de megszűnik a meg mentő szerepem. De megmaradnak az őslakosok a megmentő szerepének." - gondolta Ákos bizonytalanul.

-        Na akkor most elválnak útjaink vagy velem tartasz? - kérdezte szomorúan Juli.

-        Hát… hát - dadogott és nagy sóhajtással mondta ki Ákos: - Hát persze, hogy veled tartok.

Juli arca fel mosolygott és a nagy szenvedély egy csókban forrt össze.